Kedves Barátunk!

Örömmel köszöntünk az I. DiabKupa és Sportágbemutató rendezvényen, amit hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal szerveztünk. Nagyon vártuk már az elmúlt hónapok után, hogy ismét együtt legyünk: közösen mozogjunk, vidáman versenyezzünk, közben új dolgokat tanuljunk, új barátokat szerezzünk. Rengeteg programmal készültünk, hogy mindenki megtalálja köztük a kedvenceit. Játékokkal várunk a sportpályán, a sportolói sátorban pedig valódi bajnokoktól kaphatsz tippeket, s ha elfáradtál, szurkolásoddal biztathatod a magyar cukorbeteg futsalválogatott tagjait az Arénában.

Muskát Erika

elnök

Sportos Cukorbetegek Egyesülete

Bosev Edina

alelnök

Sportos Cukorbetegek Egyesülete

Béki János

titkár

DiaEuro Sportegyesület

Minden látogató köteles betartani az intézmény házirendjét. A rendezvényről kép- és hangfelvétel készül, amelyen mint látogató te is feltűnhetsz, de semmilyen követeléssel nem élhetsz a szervezőkkel, a felvétel készítőivel, illetve jogos felhasználóival szemben. A rendezvény kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható, amit a beléptetés során ellenőriznek! (A futsalkupára érkező játékosok érvényes játékengedéllyel/sportorvosi igazolással kell rendelkezzenek.)

A rendezvény programja

A nap moderátorai:
Csík Csaba Krisztián és Magyar Marci

10.00

Megnyitó
(Elek Gyula Aréna)

10.25

A Budai Akrobatikus Sportegyesület bemutatója
(Elek Gyula Aréna)

10.30–16.00

Sportjátékok
(műfüves pálya)

11.00–16.00

Az I. Diab-Dcont-Kupa futsaltorna mérkőzései
(Elek Gyula Aréna)

11.00–15.00

Előadások, beszélgetés az előadókkal
(Sportolói sátor)

16.15

Díjátadó
(műfüves pálya)

16.30

Tombola
(műfüves pálya)

A sportolói sátor programja

11.00

Magyar Petra
floorball-játékos

11.20

Dobos Levente
dzsúdós

11.40

12.00

Hidvégi Tünde
szinkronúszó

13.00

Dr. Blatniczky László:
A diabétesz és a sport

13.40

Gál Sándor
vízilabda-játékos

14.00

Gremsperger Gábor
jogász, sportmenedzser

14.20

14.40

Egyéb programok

Bóta Tímea tanácsadó szakpszichológus kötetlen fóruma 10.30–12.00 óra között a MentaPRO sátornál

Eszköz nélküli alakformáló edzés Károlyi Orsival 11 órától

Nyalókakészítés az Étrendezőnél 11 és 14 órától

HIIT edzés Termul Helgával 14 órától

Ki tud többet a diabéteszről? – kvíz minden páros óra kezdetén a MentaPRO sátornál

Dietetikai konzultáció egész nap Jász Fannival és Ésik Judittal

Szerencsekerék, óriáspuzzle, „Diab történetek” könyvbemutató a Nyír-Diabet sátornál

Mesesarok, csillámtetkó, „Menta DIABkalandjai” könyvbemutató a MentaPRO sátornál

„Cuki Sztorik” könyvbemutató és jelentkezés a Családi Hétvégére a Sportos Cukros sátornál

DiabKupa – sportversenyek

A rendezvényen folyamatosan, egymással párhuzamosan több rövid versenyre, játékos feladatok megoldására hívjuk a családokat.

Teljesítsd a kihívásokat!

  • Gyűjtsd a pecséteket!
  • 6 pecsét után vedd át az egyedi érmet és ajándékodat a Sportos Cukros sátornál! Igyekezz, mert csak a 100 leggyorsabbnak jut ajándék!

A legtöbb pontot elérő gondozót vándorserleggel jutalmazzuk. Ha szeretnéd, hogy a te orvosodhoz kerüljön a serleg, add meg a nevét a Sportos Cukros sátornál, amikor átveszed az ajándékodat!

A kihívások:

  1. Hanoi torony – Vajon összesen két szabályt betartva, hogyan lehet a számozott tárgyakat egymásra helyezni?
  2. Aknamező – Bízz a csapattársakban, mert ők mindig segítenek a „bajban”!
  3. Frizbigolf – a célbadobás és a frizbijátékok izgalmas és szórakoztató keveréke.
  4. Labdapók – komoly csapatmunkát igénylő ügyességi feladat.
  5. Foci gyerekeknek – Kispályás foci ovisoknak, iskolásoknak. Ha még nincs csapatod, jelentkezz a pálya mellett!
  6. 1 perc és nyersz! – 60 másodperc áll rendelkezésedre, hogy teljesítsd a kihívásokat. Belevágsz?
    • Anyatorony – Törj a magasba egy evőpálca és a lehető legtöbb csavaranya segítségével!
    • Sörpong – Poharak, melyek a játék folyamán célpontokká alakulnak. Nem csak dobálás, itt bizony egy kis matek is kell!
    • Teniszegyensúly – Egy teniszütőn labdát egyensúlyozni, ugye nem is hangzik annyira nehéznek?
    • Tésztazászló – 1 perc, színes tészták és egyetlen szál makaróni. Hogy igazán szórakoztató kihívással találkozz, nem is kell több.
    • Minicurling – A jól ismert curlingjáték alaposan átvariált változata, amely sörpadon zajlik.
  7. Zöldségfaragás – Alkoss valami egyedi szobrot a zöldségekből az Eisberg standjánál!
  8. Kék lufi – Zajlik az élet: oviba, iskolába, dolgozni járunk, szórakozunk, sportolunk, eszünk, iszunk, alszunk… és mindeközben, a háttérben figyelünk a vércukorszintünkre. Pont úgy, ahogy most a kék lufit kell a levegőben tartanod a kihívás során.
  9. Akadálypálya kicsiknek – egyensúlyozás, kúszás-mászás 0-10 éves korig.
  10. Diabkvíz – Válaszold meg helyesen a Programfüzet következő oldalán található kérdéseket, és mutasd be a Sportos Cukros sátornál!